Pekingi kirándulásunk egyik fő célja a kínai nagy fal meglátogatása volt. Az útikönyvem szerint a legszebbnek vélt szakasz nem is volt túl messze (kb. 2 óra busszal), így az első nap programja Badalingba induló buszok feltérképezése volt. Mivel a buszpályaudvar a szállásunktól csak 1 metrómegállóra volt, így reggel „kényelmesen” készülődve indultunk el, gondoltuk ráérünk…

 Az nap reggel még nem tudatosult bennük 100%-ig, hogy Kínában vagyunk, azon belül is az egyik legnagyobb városban, valamint ősz közép ünnep van – vagyis szabadságon vannak az emberek. Így a buszpályaudvaron végre megtapasztalhattuk, milyen "nagyszerű/vicces"  a sorban állás Kínában.

  A nap a nagy fal meglátogatása mellett, a „hosszan kígyózó sorok” napja címet is kivívta magának… Már lassan egy hónapja vagyok itt, de a buszállomáson várakozó embertömeg láttakor tudatosult bennem: „Mennyi kínai van itt!” A buszra várakozó sor végeláthatatlan volt, azt hittem nincs annyi busz a földön, ami ennyi embert elbírna vinni. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy olyan sokan várakozunk, hogy nem is fogunk elférni a falon… Ennek ellenére a kilométeres sor hip-hop felszívódott, hála a „közterület felügyelős, rendőrnek kinézős, kiabálós bácsiknak”, mivel kb. 10 perc alatt préselték fel az embertömeget a buszokra.

 A közel 2 óra buszozás után, a fal megmászása előtt Dórival naivan bevetettük magunkat a női „mosdóba”. Eddigi itt tartózkodásom alatt, ez a jelenet vitte a pálmát. Európai lányokként kisebb "sokkot" kaptunk, amikor szembesültünk, hogy a női „mosdóban” „hering-party-t” játszanak a kínai nők. Persze Dórival gondoltuk, kemények vagyunk, kiálljuk a sort…

  Tulajdonképpen sor nem is volt, csak végelláthatatlan nő-sokaság. A várakozó nők nem csak nem vesznek tudomást arról, hogy esetleg sorba kellene állni, vagy pl. udvariasan megtartani a mellette álló embertől az 5 centi távolságot, hanem pofátlanul, lökdösődve, más arcába, bordái közzé nyomulva furakodnak kifele-befele…. Mire észbe kaptunk Dórival, már az egy alakzatként mozgó asszonytömeg kellős közepén találtuk magunkat… Mivel se kifele, se befele nem bírtunk megmozdulni, így a „sodródást” választottuk. Mint egy hömpölygő folyó úgy közeledtünk a célunk felé, hol a tömeg közepén voltunk, hol a falhoz préselődve kapkodtunk levegő után. A jelenet akkora sokkot okozott, hogy Dórival olyan röhögő görcsöt kaptunk, hogy potyogtak a könnyeink… Európaiként felfoghatatlan, miért nem ismerik a sorban állás fogalmát itt az emberek. Lefogadom, hogy a legnagyobb pogózós rockkoncertre járós huligánok is megirigyelték volna ezt a jelenetet...

 Apró részlet a hömpölygő folyó c. jelenetből:

    Egyébként tolakodás elkerülése érdekében a legtöbb helyen szalagokat szoktak kihúzni, hátha sikerül valami sorhoz hasonlót kivívni. Sajnos a női mosdóból hiányzott ez a hatalmas találmány. Általában a kordonoknál külön ember van, aki kiabálva, néha ütlegelve próbálja az embereket kettes sorba beállítani… természetes eredménytelenül. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy a kínaiak olyanok, mint a rossz gyerekek, nem bírnak csendben, szépen sorban állva várakozni… ehelyett hangosan csámcsogva, köpködve, egymásnak ordibálva furakodnak bármilyen irányba.

 Szerencsére otthon a tolakodást elég magas színvonalon űztem koncerteken, fesztiválokon vagy éppen a buszon, ezért egyáltalán nem érzem magam elveszettnek. Itt legalább pofátlanul kihasználhatom a tudományom.

  A sok várakozás meghozta a gyümölcsét, mivel feljutottunk a falra. Életem talán legemlékezetesebb kirándulása volt. Amikor kislányként lapozgattam a történelem könyveket és a nagy falról ábrándoztam, nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg eljutok oda. Felejthetetlen élmény volt! Gyönyörű volt a táj, a végeláthatatlan kínai nagy fal lenyűgözött, tehát magának a helynek a hangulata lenyűgöző volt számomra.

Biztos vagyok benne, hogy nincs az a sorban állás, tolakodás, ami miatt megérte volna erről az élményről lemondani. :)