A pekingi hosszú hétvége nagy része városnézéssel telt. Mivel csak pár napot töltöttünk ott, ezért csak a főbb nevezetességek megnézésére volt csak idő. Peking Shanghai után a második legnagyobb város Kínában, míg Shanghai a gazdasági élet központja, addig az északi főváros a politika és kultúra otthona.

   Függetlenül attól, hogy a városban sokkal több nevezetes hely van, mint Qingdao-ban, ezt leszámítva is sokkal több a pagodákhoz hasonló, ázsiai típusú épület, így jobban tudatosul az emberben, hogy Kínában van. Tehát már alapvetően emiatt megérte elmenni Pekingbe, a Tiltott város, Beihai Park és a többi hely már csak fokozta az érzést. Sajnos eléggé szmogos volt a levegő, ami nemcsak a köhögés elmúlásához nem járult hozzá, de még a napot sem lehetett látni, a Tiananmen térnél pedig harapni lehetett a levegőt.

Tiananmen tér

 A városnézés első állomása a Tian’anmen (天安门) tér  volt Peking legnagyobb köztere, amely a város közepén terül el. A tér nyugati oldalán áll az Országos Népi Gyűlés (Parlament) épület komplexuma, amelyet az '50-es évek végén egy év alatt építettek fel. A teret északon a Mennyei Béke kapuja zárja le. A kaput a 15. században építették, jelenlegi formáját 1651-ben nyerte el. Alapzatával együtt 33,7 méter magas. A császári időkben innen hirdették ki a császárok utasításait az összegyűlt tömeg előtt, illetve itt kiáltotta ki Mao Ce-tung 1949. október 1-jén a Kínai Népköztársaságot.

A szmogtól sajnos nem látni a teret, a Parlamentet és a Nemzeti Múzeumot:

A Mennyei Béke kapuja és az elmaradhatatlan Ma Zedong kép:

Tiltott város

  Ezt követően egykori császári palotát néztük meg, aminek a bejárata közvetlenül a Tian’anmen mögött van. A Tiltott város (故宫) bár gyönyörű volt, de kicsit szokatlan, hogy nem lehetett bemenni a palotákba, hanem az ablakokon keresztül lehetett csak benézni. Mivel ezekben az épületekben nincs túl sok ablak, se belső világítás, ezért fényes nappal sincs túl sok értelme bekukucskálni, mert szinte semmit nem lehetett látni. Plusz megkíméljük magunkat attól, hogy az ablakokhoz minél közelebb jutni akaró elvetemült gaz kínaiak agyontapossanak.

 A város két részből áll. Déli felén találjuk a hivatalos célokat szolgáló csarnokokat, míg északi részén a lakóépületek húzódnak. A tiltott város elnevezést azért kapta, mert a Ming és Qing dinasztia idején a császárok otthonául szolgált, közönséges emberek nem léphettek be a város területére.

 Ettől függetlenül csodálatos hely…. kicsit olyan érzésem volt, mintha egy régi kínai film helyszínén lettem volna. A császári városról tudni kell, hogy a világ legnagyobb épület együttese, közel 1000 épületből áll.

Tiltott város első része:

Az egyik palota díszes bejárata:

Belső szoba:

Beihai park

A Beihai park (北海公园) szintén nagyon tetszett, először gyalog jártuk körbe, majd egy kisbusszal/vonattal tettünk egy kört a tó körül. Tudni kell Pekingről (lehet ez a többi városban is így van), hogy alapból már azért fizetni kell, ha be akarunk menni egy parkba… Ha a parkon belül vannak emlékművek, templomok, akkor még pluszba kell belépőt fizetni… Szerintem eléggé kiábrándító, mivel a Beihai parkon belül is több híres, régi pagoda van, sőt egy dagoba is, aminek a megtekintéséhez további belépőt kellett venni. Annyi szólhat csupán a kínaiak mellett, hogy igazából nem drágák a belépők, olcsóbban meglehet úszni a turistáskodást, mint bárhol Európában. Sőt még a kínai diákigazolványunkat is elfogadták, ami külön plusz pont. :)

 A parkban az otthoni tankönyves történettel ellentétben nem a csónakázást, hanem a minivonatot választottuk!

Fehér Dagoda:

Kilenc sárkány pavilon:

  Az estét a Wangfujin (王府井) felfedezésével töltöttük. A Wangfujin Peking leghíresebb utcája, kb. az otthoni Váci utcához lehetne hasonlítani. Tele üzletekkel, emberekkel, turistákkal és természetesen régi kis sikátorokkal, ami tele van rikácsoló kínai bazárosokkal. Dórival belevetettük magunkat a bazárba és bogarakra vadásztunk. A Wangfujin végén meg is találtuk az „Ízek utcáját” (王府井美食街) ahol érdekesebbnél érdekesebb kínai ételeket fedeztünk fel. Előző ösztöndíjasoktól hallottunk, hogy a sült bogarak íncsiklandozó finomságok… azonban a normális kajákhoz képest horrorisztikus áruk volt, az egész napos mászkálás után, már nem volt elég erőnk az alkudozáshoz... Ez a kaland a következő kirándulásunkra marad!

Kínai finomság nassolni vágyóknak:

 Egyébként az alkudozás igencsak fontos, mivel alapjáraton minden szuvenír ára az egekben volt. Szerencsére lehet is, még akkor is tud alkudni az ember, ha igazából nem is volt szándékában. A kínai tartózkodásom alatt, mindenkép akarok haza vinni integetős cicát. (Maneki Neko, eredetileg japán szerencsehozó állat, azonban a kínai üzletekben is mindig megtalálható) Persze a bazár telis tele volt a cicákkal, volt mindenféle színben és méretben. Az egyik helyen meg is kérdeztem mennyibe kerül, azonban irreálisan drága volt, ezért ott is hagytam az árust. Szerencsétlen csingi annyira el akarta adni nekem a jószágot, hogy ő maga alkudta le az eredeti ár negyedre is…  Kár, hogy pont az a típus nem tetszett, mert akkor jó kis üzletet csináltam volna. :D

A cukiság hatalom - a szerencsét hozó cica:

Az egyik sikátorban, ahol kisseb éttermek sorakoztak egymás után, még egy kis pekingi operához hasonló előadást is hallhattunk… Az előadás nem okozott csalódást, pont olyan „nyekergés” volt, mint amire számítottam. :D

Szórakoztató vagy inkább gyilkossági merénylet - aláfestő zene egy kínai vacsorához:

Láma templom

  Az utolsó napon a szálláshoz közeli Láma templomot (雍和宫) néztük meg, ami még ma is működik, kb. 70 tibeti szerzetes él ebben a gyönyörű buddhista templomban. A 17. sz. idején épült, annak érdekében, hogy a buddhista tibetiek és mongolok a mandzsu uralom ellenére is gyakorolni tudják a vallásukat. A templomot úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas területen 5 főbb épület követi egymást középen, amiket jobbra és balra kisebb épületek szegélyeznek. Minden templomban különféle szobrok vannak, ami előtt az ide látogatók imádkozhatnak, füstölőt égethetnek. Nekem az ötödik épület tetszett a legjobban, mivel egy hatalmas 26 méteres Buddha szobor áll a közepén, amit egyetlen szantálfa törzsből faragtak ki. Elég zsúfolt volt emberekkel, de buzgón égették a füstölőket az imádkozó emberek, így misztikus hangulatot kölcsönzött az egész templomnak.

  Az emberek nagyon kedvesek voltak itt is. Egy idős kínai néni mellettem pihent meg a padon pomelóval (柚子) kínált meg, mivel őszközép ünnep idején mindenkinek legalább egyszer meg kell kóstolnia. A néni elmondása szerint telihold fesztivál alatt ezt a gyümölcsöt fogyasztják, egy régi legendának adózva ezzel. A történetek szerint úgy 500 évvel ezelőtt, a Ming-dinasztia idején egy nagy árvíz a császár gyümölcsöskertjében hatalmas kárt tett. Egyetlen gyümölcsfa, a pomelo élte túl az áradást, aminek később beérett gyümölcsét a császár megkóstolta, és oly édesnek találta, hogy a fa levágott ágait elültette, és egy egész nagy területen kezdte el termeszteni ezt a kitartó és finom gyümölcsöt. Annyira ízlett, hogy tisztára rákattanunk Dórival, azóta minden nap azt eszünk. :P

  Sajnos nem tudtunk mindent megnézni, ezért ha lesz még alkalom, akkor szívesen folytatnám a városnézést. Talán tavasszal el tudom intézni, hogy  részt vehessek a választásokon, vissza is térek a fővárosba.