Hey, whats up? A kérdés amitől nap, mint nap a falra mászok.

 A koliban a szintünkön lakó egyik zöld-fok-szigeteki srác minden nap kb. százszor talál meg ezzel a „fantasztikus” kérdéssel, ami néha már az az érzésem szerencsétlennek krónikus beszélgetési kényszere van. Bármilyen jófej és kedves a srác, Dórinak és nekem ettől a kérdéstől inkább idegbajunk lesz. Szegény nagyon próbál velünk spanolni, azonban nekünk nagyon nem fekszik ez a „dumcsizzunk a folyosón órákig a semmiről” stílus. Eleinte egy „Köszi, jól vagyok, viszlát” – hagyjál már békén, lerázós dumával próbálkoztunk…Az egyik buliban megjegyezte, hogy a magyar lányok mennyire „hűvösek” nem lehet velük haverkodni stb. Tehát kitaláltunk egy újabb taktikát, miszerint ha találkozunk vele vagy a haverjaival villámsebességgel meg-"whatsappoljuk", talán így leszáll rólunk. A projektből füstbe ment terv lett, mivel hosszú percekig tartó ömlengés lett a vége. Grrrr…!!! Most már ott tartunk, csak akkor megyünk ki szívesen a folyosóra ha tiszta a levegő. Ha a szokásos „Afrika találkozó” (Az afrikaiak szokása, hogy hosszú órákig bírnak hangosan, kicsit sem feltűnően gengelni az ajtónk előtt… néha már az az érzésünk, hogy direkt azért csinálják, mert azt remélik mi is csatlakozunk a jamboreehoz... Inkább a halál!) zajlik a folyosón, akkor pedig sorsot húzunk, ki vállalja be a napi „whatsappot”.

 Miután szépen levezettem, miért is áll fel (a nem létező) szőr is a hátamon ettől a fantasztikus kérdéstől, a címnek megfelelően itt az ideje, hogy beszámoljak arról mi is történt az elmúlt hetekben, miért vagyok a bloggal is ennyire lemaradva stb.

Annyi minden történik, annyi posztolni való lenne, hogy nem tudok a sok hétköznapi és "nyugi, ez csak Kína" téma közül választani. Állandó időhiánytól szenvedve nehéz eldönteni, milyen témáról írjak, mi a nélkülözhetetlen poszt, aminek mindenképp meg kell itt jelennie. Mi az a fejlemény, ami különleges lehet a Kína iránt érdeklődőknek, vagy fontos az értem „aggódó” családnak, barátoknak .... esetleg csalogató az interneten valami érdekeset kereső blog-függőknek.

 Sajnos olyan rövid egy nap, és itt annyi a tenni való – igen, még egyszerű diákként- hogy folyamatos versenyfutásban vagyok az idővel, és az egykori „otthoni önmagammal”. A sok eltervezett tenni valót napról napra görgetem magam előtt, őszintén remélve, hogy a sok el nem végzett tennivaló nem fog végül egy nagy végeláthatatlan összevisszaságba torkollni.

 Hogy is kezdjem??? A „vizsgaidőszak” sikeresen véget ért. Megállás nincs, folyamatos vizsgadrukkban vagyok a sok dolgozat miatt. A tanáraim teljesen be vannak sózva, nem bírnak nyugton maradni. Minden nap van valami dolgozat, diktálás vagy kis-vizsga, amire annyit kell készülnöm, hogy az előző leckék szavainak átnézése, memorizálása szinte lehetetlen. Ez eléggé kétségbeejtő tud néha lenni!!! A vizsgán produkált százalékok alapján úgy látszik, hogy fejlődök és egyre jobban tudok kínaiul, de a gyakorlatban egyáltalán nem ezt érzem. A rohanós tempó miatt, gyakran felejtem el az előzőleg megtanult szavakat, mivel természetesen nem tudom őket  a nap mint nap használni. Továbbá a nagy mennyiség miatt nehéz kiszűrni, melyik kifejezés az, amit meg kellene jegyeznem, mert esetleg a következő órában, napon vagy héten pont arra lesz majd szükségem. Az előzőleg tanultakat soha nincs időm átnézni, továbbá az osztálytársaimmal sincs annyi lehetőség beszélgetni, ami úgy érzem tényleg fejlődésül szolgálna. A megtanult szavaknak  örülök, ha a felét, negyedét nem felejtem el, illetve használom a hétköznapi párbeszédekben.

 A vizsgák mind nagyon jól sikerültek. A beszéd és hallásértésnek igazán örültem, mert a vártnál jobb eredményeket hoztam… tehát TÉNYLEG értem miről van szó a suliban.

 Bár a legnehezebb tárgy az olvasás óra (erre készültem a legtöbbet), de annyira nem tartottam tőle. (Ebből a tárgyból az első nagyobb dolgozatom 97% lett, leelőztem a koreaiakat, ami elég nagy szám magammal szemben.) :)

 Persze semmi nem mehet simán, így el is ért a balszerencse a vizsgaidőszak kellős közepén, nevezetesen a nátha. A múlt héten az immunrendszerem feladta a harcot a koliban és a suliban uralkodó 5°C-kal. Eléggé megfáztam, így annak érdekében, hogy nehogy magas láz legyen a dologból elkezdtem magam kikúrálni. Igen ám! Jó ötlet lett volna, ha nem lett volna másnap vizsga… mégpedig erős odakoncentrálást és „kínaiul gondolkodni tudó” fejet kívánó vizsga. Ugyanis a vizsga előtti este adtam rendesen a náthának, Neocitrant kezdtem el inni, mivel az mindig segíteni szokott. Másnap azonban még jobban szenvedtem, csak már nem a megfázástól és a láztól. Köszönhetően ugyanis az előző este bevett, tekintetes adag paracetamolnak nem bírtam gondolkodni és a vizsga egy rémálom volt. Örültem, ha a feladatok lényegét ki tudtam hámozni, nemhogy választékosan és igényesen írni, válaszolni a kérdésekre. Azóta már megkaptuk az eredmény, a vártnál ez is jobb lett… sőt a többi „nem ázsiait” így is sikerült lehagyni, sőt még néhány koreait is. Úgyhogy annyira nem is kenődtem el... Most már tudom, hogy utólag nem érte meg annyira bánkódni miatta.

Igyekszem minél többet írni, minél több emléket hátrahagyni a magamnak és esetleg hasznos információkat nyújtani az ide látogatóknak... nemsokára folytatás következik!!!