A téli kirándulás fő célja a három indokínai ország felfedezése volt, azonban a kezdethez szükség volt 1-2 Qingdaoban be nem szerezhető dologra pl.: vietnámi vízum. Így esett a választásunk Guangzhoura, hiszen a vietnámi konzulátus mellett a jó idő is garantált volt, és nem mellesleg elérhető közelségben volt Hongkong is. :)

Azonban Guangzhou sokkal több mindent rejtegetett magában, mint amit mi vártunk:

1. Udvarias kínaiak

  Igen, nem hittem, hogy valaha ilyet tapasztalok ebben az országban, de délen az emberek nem csak hírből ismerik az „Elnézést!”. Hosszú idő után itt fordult velem először, hogy valaki miután rátaposott a lábamra vagy véletlenül belém ütközött elnézést kért. Mivel az első napokban még nem volt térképünk így elég sokat kérdezősködtünk az utcán. A qingdaoiakkal ellentétben itt mindenki segített és megbízható információt adott… (Qingdao-ban kínai segítségével eljutni A-ból B pontba szinte lehetetlen, mert vagy nem ismerik a helyet, vagy pont az ellenkező irányba mutogatnak magabiztosan.) Az vízumügyintézés is a vártnál simábban ment. Bár az ügyintézők alapból angolul kezdtek velünk kommunikálni, mi erőltetve a kínait zökkenőmentesen mindent úgy kaptunk kézhez, ahogy azt elképzeltük.

2. Kevesebb szmog

  Mivel minden kínai város elengedhetetlen jellegzetessége a szmog, Guangzhouban is volt egy kevés „köd”, de Qingdao-hoz képest az ottani levegő friss hegyi levegőnek számított.J  Legnagyobb örömömre már az első naptól kezdve kezdtek eltűnni az arcomról a kiütések és a hangom is visszajött az utolsó napra. (Megismerkedtem egy vietnámi lánnyal, akinek elég csúnya  bőrproblémái vannak az ottani szmog miatt… szegény nem tudom mihez kezdene, ha Qingdaoban kellene tanulnia.)

3.  „Érthető” Kantoni nyelvjárás - putonghua

 Mivel az otthoni kínai tanárom elmesélése szerint, a putonghuat inkább csak Shandongban beszélik, ezért eléggé tartottam attól, hogy a kommunikáció délen még a qingdaoinál is körülményesebb lesz. Ennek ellenére mindenki beszélte a putonghuat és nem is akárhogy. Qingdaoban a mai napig nehezemre esik néhány taxis, vagy pincér megértése… Pont emiatt az első naptól kezdve azt terveztem, hogy a félre értések elkerülése végett minél kevesebbet taxizok stb. Azonban, már a megérkezéskor elvesztettük a fonalat, mivel Áronnal sehogy sem találtuk meg a hotelt az előre megadott címen. Próbáltunk kérdezősködni, azonban az emberek bizalmatlanok voltak, nem szívesen álltak segíteni nekünk. 30 óra vonatozás utáni kimerültségben Áron és én is egyre nyűgösebbek lettünk. Minél jobban bolyongással telt az idő, Áron úgy kezdte elveszteni az önuralmát, ezért lenyugtatása érdekében bár nem sok reménnyel, de próbáltunk fogni egy taxit. Itt ért a nagy megkönnyebbülés, mert a taxis olyan tiszta kiejtéssel beszélte a putonghuat, hogy a tanáraim is megirigyelhették volna. Legnagyobb örömünkre a taxistól kezdve, a biztonsági őrökön keresztül a pénztárosokig mindenki szépen beszélte a putonghuat, így a gördülékeny kommunikáció után kezdett végre az az érzésem lenni, hogy nem hiába tanultam át az elmúlt félévet. :)

4.  Találkozás régi ismerősökkel

  Mivel a vietnámi vízum és Hongkong miatt esett a választásunk Guangzhoura, ezért nem nagyon tudtuk van-e bármi érdekesség a városban…. kivéve egyet: Boriszt, aki az egyik ottani egyetemen jár mesterképzésre. Borisz az otthoni egyetemen volt a csoporttársam, már több éve él Kínában, így vén rókának számít. Mivel elég sokat utazási tapasztalata van, így már az utazás előtt kikértük a tanácsát, mit és hogyan csináljunk. Így esett, hogy találkoztunk bemutatott a vietnámi barátnőjének, aki nem csak, hogy elintézte nekünk a vietnámi határig szóló buszjegyet, de egészen Hanoiig elkísért minket egy barátjával együtt. Az utazás elején még elég tapasztalatlanok voltuk, így nagyon jól esett a sok segítség és a támogatásuk.

 Tehát az egyik napot végig Borisszal töltöttük. Segített megvenni a vonatjegyet Hongkongba, majd elvitt minket egy hangulatos vietnámi étterembe és ellátott minket mindenféle hasznos tanáccsal. Bár a városban nem sok a látnivaló, de elsétáltunk a Beijing Roadra, valamint mutatott egy-két jó vásárló negyedet. Külön utca volt a ruha üzleteknek, külön utca a cipőknek, csomagolópapíroknak, szőnyegeknek stb. és természetesen temérdek mennyiségű haszontalan kacatot kínáló bolt.

Beijing út - vásárló utca

1.) Az üveg alatt megtekinthető a több ezer év ezelőtti talaj, mint látványosság :D:

2. A hajléktalanok, kéregetők itt is vannak:

3. Buddhista templom:

Vacsi Borisszal és a vietnámi barátokkal:

 A többi nap nagyrészt az utcákon való barangolással sétálással látunk, amit látunk alapon. Így esett, hogy megnéztük a Kanton tornyot, a Six Banyan Trees nevű  régi pagodát, illetve betévedtünk egy jó kis piacra is (mindenféle seafood, bogarak, krokodil hús és még soha nem látott gyümölcsök).

Kanton torony:

Six Banyan Trees templom:

Jellegzetes kínai kép - félre dobott szemét a templom mellett (nem probléma, ha nem sikerül eltalálni a kukát, a szemét a kuka mellett is elfér :S)

Szintén megmagyarázhatatlan miért volt a templom mellé kikötözve ez a darabjaira szedett próbababa (talán egy sorozatgyilkos nyugodt csendes körülmények között akarta megtervezni a következő áldozatejtést)

Piac:

"Széles választék a hentesnél":

5.    Guangzhou, egy nagy bolt

 Guangzhou híres a kereskedelméről, ennek köszönhetően tele van boltokkal, piacokkal. A hotelünk közelében volt egy utca, ami végig volt ruha nagykerekkel (ennyi boltot egymás hegyén hátán még nem láttam). Vasárnapi napon mentük arra Dórival egy is vásárlás reményében, ami igencsak meggondolatlan döntés volt. Hétvége lévén az emberek ellepték az utcákat, a boltokat és a metrót is… mindent… Mindenhol telis tele volt hangos kínaiakkal…

Tömeg, sajnos a kép nem nagyon adja át a valóságot

   A „kínai invázió” azonban egyhamar nem vette el a kedvünket a vásárlástól, így lelkesen indultunk felfedezni a butik rengeteget. Ahogy telt az idő, egyre kellemetlenebbé vált a ricsaj és a tolakodás, ezért menekülőre vettük a metró állomás irányába. Itt ért először a felismerés, hogy tényleg a világ egyik legnépesebb országában vagyunk, mert a metrójegy automaták előtt kb. 200-an állhattak. Ergo 1,5 óra sorban állás a jegyért, majd még egy óra lett volna mire feljutok a metróra…

   Kiábrándultságunkban és éhségünkben a metrózás helyett a McDonald's mellett döntöttünk. Mivel messzebb találtunk egy elég nyugis Mekit, így végül az egész napot ott töltöttük, várva, hogy az utcán hömpölygő ember tömeg végre feloszoljon. Sajnos a tömeg azonban ugyanolyan volt este is így eléggé aggódtunk, hogy fogunk eljutni a Vietnámba tartó buszhoz. Se taxit nem lehetett fogni, se metróra felszállni… a hátizsákunk pedig akkora nagy volt, hogy a motorbérlés sem jöhetett számításba… végül a metró mellett döntöttünk és „kínai stílusban” verekedtük át magunkat a tömegen, hiszen nem is akármilyen úti célunk volt: Vietnám, Hanoi :)

 Mivel a város nappal olyan, mint egy nagy élő bolt, így este leginkább egy szemétdombhoz hasonlítható. De ezt már megszoktuk. Tudjuk, hogy a szemét utcán való eldobása itt a legtermészetesebb dolgok közzé tartozik, hiszen minden éjszaka „nagytakarítás” van.

Részlet a szemét tengerből:

 Összegezve, bár nem készültünk fel a városra, nagyszerűen telt az ott töltött pár nap. Nagyon jó benyomást tett rám mind a város, mind a helyi emberek. :)