Hongkongba egy napot töltöttünk csak, mivel többek biztatására úgy gondoltuk egy nap bőven elég lesz. Sajnos nem volt elég, így az egész nap a kapkodásról és a fejetlenségről szólt.

 Bár az egy Kína elv alapján Hongkong az országhoz tartozik, azonban saját kormánnyal, jogrendszerrel és valutával rendelkező különleges igazgatású terület. Így ugyanúgy kell pénz váltani és átesni a határátlépési procedúrán, mintha másik országba mentünk volna. Bár vízum nem kellett, de a határellenőrzés elég sok időt elvett abból az egy napból, amit ott szándékoztunk tölteni.

 Emellett, már a Hongkongba jutással meggyűlt a bajunk. Egy napos kirándulás miatt szerettünk volna a leggyorsabb vonattal bejutni a szigetre, és így minél több időt tölteni a városban. Azonban mire a jegypénztárhoz értünk a legjobb vonatjegyek elfogytak, így egy sokkal lassabb vonatra kaptunk jegyet, amivel a szigetre jutás is elég körülményes volt. Ez a lassabb vonat sajnos csak a határig vitt el, így át kellett esni a nem rövid határellenőrzésen és magunknak keresni metrót, amivel eljuthattunk a szigetre. Ennek köszönhetően több mint 2-3 óra csak a határon való átjutással töltöttünk.

 Mivel osztálytársam is pont akkor voltak a szigeten így úgy terveztük, hogy velük együtt fedezzük fel a várost. Mivel mi a vietnámi út szervezése miatt nem voltunk felkészülve, mi merre és meddig van Hongkongba, azt reméltük majd ők kalauzolnak minket a látnivalók felé. Azonban az osztálytársaim a mi szervezettségünkben bízva szintén nem néztek utána semminek, úgyhogy több óra a városban való céltalan bóklászással, keresgéléssel ment el. Az helyiek sem segítettek a helyzetünkön, mert a legtöbb valami érthetetlen kínai nelvjárást beszélt, az angolul tudók pedig teljesen világtalanok voltak és random módon küldtek el minket a teljesen rossz irányba. Az emberek meg annyira sokszínűek voltak, hogy volt akihez kínaiul szóltam, majd kiderült, hogy valami teljesen más nemzetiségű.

Várakozás a felvonóra Iliyasszal:

 Végül úgy döntöttünk, hogy a Viktória csúcsra megyünk fel, hiszen onnan belátni egész Hongkongot, így ha nem is közelről, de láthattuk ezt a hihetetlen „szupervárost”. A csúcsra csak egy felvonóval lehetett feljutni, amire szintén jó hosszan kellett sorban állni. A csúcsról még mindig volt fentebb, hiszen a hegytetőn több plázát húztak fel, amelyek tetejéről még lélegzetelállítóbb volt a kilátás. Sajnos idő hiányában, nem volt időnk újabb sorban állásban így miután kigyönyörködtünk magunkat lementünk a városba, hogy a maradék időt a hatalmas felhőkarcolók közötti bolyongással, nézelődéssel töltsük.

Kilátás Hongkongra a felvonóból:

Plázák a hegy tetején, avagy hogyan költsenek még több pénzt a turisták:

Áron a nap hőse (aznap onnan indult a repülője Japánba, így egész nap árkon-bokron keresztül húzta maga után a bőröndöt)

Belváros:

 Még ha csak pár órát töltöttünk a városban, de így is nagyon tetszett és megérte a sok rohangálást. A rengeteg csodálatos, magas felhőkarcolót biztos nem unnám meg egyhamar.