Hanoit egy színes, nyüzsgő kicsit mediterrán városnak képzeltem el, ahol a francia gyarmati korból megmaradt épületek, a vietnámi házak és a pagodák képezik a város arculatát. A valóság pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, megspékelve örült közlekedéssel (motorosok mindenhol és napi 24 órában nyomják a dudát), tukmálós árusokkal, rengeteg utcai kifőzdével és gyanús alakokkal.

 A féktelen közlekedésre számítottam, de úgy gondoltam, hogy Kína után már nem érhet meglepetés. De érhet! Vietnámban az utcán való átkelés elég „kamikaze” hadművelet, mivel a motorosok, autók nem nagyon állnak meg, ha gyalogosok akarnak átmenni az egyik oldalról a másikra. A pihenni nem akaró forgalom és a folytonos dudálás miatt olyan érzése van az embernek, mintha mindig mindenki sietne valahova vagy késésben lennének az emberek. Alig láttam olyat, hogy bárki is lassított volna, amikor át akartunk menni az utcán. Mi Qingdaoban már hozzászoktunk a nem szabályos közlekedéshez, úgyhogy annyira nem vettük a szívünkre a dolgot. Vicces volt nézni a többi turistát, ahogy az útszélen félórákig ácsorogtak arra várva, hogy majd valamelyik motoros átengedi őket.

 Bár legtöbbet sétáltunk vagy taxiztunk, de azért bennünk volt a kíváncsiság a motorozás, és a „tuktuk” iránt. Egyik nap kipróbáltuk a Hanoiban turisták között divatos foteles biciklit (bicaj elejére egy kerekes fotelszerűség van felszerelve) Mivel hárman voltunk, de ebből a járgányból csak 2 személyes létezik, ezért Julian a lábunknál utazott.... Mondanom sem kell eléggé nevetségesen festettünk. Szegény sofőrök még két utasnál is kifáradnak, nemhogy hármónk után... de a mi sofőrünk még csak nem is panaszkodott, ezerrel hajtotta a bringát :)

Az a bizonyos foteles bringa, háttérben a sofőr :), alul Julian:

 Másik nap mivel a város egy messzi pontjába akartunk menni az Egylábú pagoda miatt, a motorozást próbáltuk ki, remélve, hogy jobban le lehet alkudni, mint a taxit… Eléggé körülményes volt az alkudozás miatt, de végül megérte kipróbálni. A motorosok elég makacs ellenfelek voltak az alkudásban, azonban végül találtunk 3 fogatlan idősebb vietnámit, akik elég olcsón elvittek minket. :)

 Hanoiban elég sok látnivaló van. A legtöbb pagoda, amik elsőre eléggé rabul ejtettek, de minél több időt töltök Ázsiában, egyre kevésbé találom őket érdekesnek. A hanoi látnivalók nagyon szépen rendben vannak tartva, a belépők meg nevetségesen olcsók (főleg, hogy elfogadták a kínai diákigazolványunkat)

Hoan Kiem tó, a visszaszolgáltatott kard tava:

 A tónak köszönhetően az zajos, zsúfolt keskeny utcákkal rendelkező Óváros sokkal szerethetőbb.

 A tó története, hogy a 15. században Ly Thai To uralkodó a Mennyekből egy mágikus kardot kapott, amelynek segítségével győzelemre vezette seregeit és kiűzte Vietnámból az elnyomó kínaiakat. A győztes csata másnapján az uralkodó, egy, a tóban úszkáló óriás teknőssel találkozott, mely magához ragadta a kardot, majd elmerült a tó vizében. Így került vissza a kard isteni tulajdonosához.

 A tó déli csücskénél, egy aprócska szigeten magányosan álldogál a gyakran Hanoi jelképeként emlegetett Teknőctorony:

Húc gyaloghíd:

Jade Hegy Templom:

A tóban állítólag még ma is élő óriásteknősök

Hanoi szívében található neogótikus stílusban épült Szent József Katedrális:

Irodalom temploma:

 Az 1070-ben alapított s Konfuciusznak szentelt épületegyüttesben kapott helyet 1076-ban Vietnam első egyeteme, ahol a mandarin tanoncokat oktattak 700 éven keresztül. 

 Mészkő-teknősök hátukon megkopott kőtáblákkal egyensúlyoznak, melyekre 1442 és 1778 között az egyetemen végző mandarinok nevét.

Egylábú pagoda:

  Erődhöz hasonlít, melyet egyetlen lótuszvirág szárához hasonlító betonoszlop támaszt alá. A legenda szerint a császárnak nem lehetett gyermeke, álmában egy isten jelent meg és lótuszvirágon egy babát nyújtott felé. A császár később egy gyönyörű lányt vett feleségül, aki fiút szült neki, így teljesedett be az álom.  Az építész a lótuszvirágot szimbolizálta az egy oszlopon álló pagodával, ahogyan azt a császár az álmában látta. A pagodát többször felújították, de a vietnámi háború idején végérvényesen elpusztították. Amit ma láthatunk egy másolat, melyet 1960 körül építettek.

Ho Chi Minh mauzóleum:

 Ezen a téren nyilvánította Ho Chi Minh elnök 1945. szeptember 2-án függetlennek Vietnámot. A mauzóleumban hűtött teremben őrzik az 1969-ben elhunyt, Ho Chi Minh elnök bebalzsamozott testét.

Színházban is jártunk, pontosabban vízi bábszínházban:

 Mivel elég sok napot töltöttünk Hanoiban, így nem kellett rohannunk. Végre volt időnk pihenni, nem kellett korán kelni, sietni és végre ki tudtam magam aludni az elmúlt félév folytonos éjszakázásai után.

 Mivel Vietnám híres a kávéjáról és a bagettről, így amennyire csak tehettük elég sokat voltunk kávéházakban. Itt volt először európai érzésem a kirándulás alatt. Végre ihattam normális kávét, a bagettet és végre az  európai ételek is igazi európai ételek voltak… nem úgy mint Kínában, ahol minden európai ételnek van egy kis kínai mellékíze.

 Persze a vietnámi ételeket is végig kóstoltuk. A tapasztalatok vegyesek voltak. Pl.: az első este Dórival találtunk egy nagyon olcsó helyet, ahol valami kagyló levest rendelünk. Ennyi pénzért mit vársz kategóriába sorolnám a levest, 2 kanál után közel álltunk az öklendezéshez, így sietve hagytuk el a helyet. Ezek után már nem nagyon próbáltunk bevállalni helyiek által kedvelt étkezdéket, és csak külföldiek által is látogatott éttermekben kajáltunk. Kivéve azt a bizonyos „kobra vacsorát”. Azonban ez egy külön történet, ezért egy külön másik videós blogban fogok erről beszámolni.... :P

A híres vietnámi kígyó pálinka:

Ennyi pénzért mit vársz, gyanús kinézető kagylóleves (inkább tűnik tejbegríznek):

 Tradicionális vietnámi ételek, a már ehető kategóriából

Pho bo Marhahúsos, tésztás leves, tavaszi tekercs stb.:

Bun cha:

Utcán sült fánkok, lángosok ... sok finomság:

Hanoiban kezdődött a gyümölcs shake függőségünk:

    A szállásunk is egész jó volt. Ez volt az első alkalom, hogy hostelben szálltunk meg, és a félelmeink ellenére teljesen kellemeset csalódtunk. Egy nyolcágyas szobában laktunk, így elég sok embert ismertünk meg a világ minden tájáról. Minden embernek meg volt a maga története, a tapasztalatai. Bár a hostelnek megvannak a maga hátrányai, de mi mindig nagyon érdekes és kedves emberekkel ismerkedtünk meg, így az esetleges kellemetlenségeket (túlzsúfoltság, koli feeling, kevés meleg vízen osztozkodás) feledtette a sokkal több pozitív benyomás. Sőt igazából útikönyvre sem lett volna nagyon szükségünk, mert a szobában mindig volt valaki, aki tanácsot tudott adni, mit érdemes megnézni vagy enni.

 Erről jut eszembe, hogy pihenésünk és a hostelben való lógást elsőgítette, hogy Hanoiban éjfélkor hangos bemondóval jön a helyi "csendőrség" és minden helyet bezárnak, ergo nem lehet bulizni, éjfél után szórakozni. Eléggé meglepett ez a dolog, mert soha nem tapasztaltam még ilyet. Mindenesetre a helyiek eléggé komolyan veszik. Pl. az egyik bárban éjfél előtt kértünk ki egy sört, amikor a pultosok igen csak sürgettek, hogy mihamarabb igyuk meg. Később éjfél előtt megérkeztek az egyenruhások, akik láttán a csaposok türelmetlenül tessékelték ki az utcára a még éppen fogyasztó vendégeket, értetlen turistákat. Tehát ha valaki a nyaralás alatt bulizni is szeretne, akkor az ne várjon túl sokat Vietnámtól. Éjfél után lehetetlen szórakozó helyet, nyitott pubokat találni.