A nyugis Ha Long Bay után a következő állomás a dél-vietnámi Ho Chi Minh city volt. Hanoi után egy hasonló motoroktól hangos, pörgős várost képzeltem el egy kis mediterrán stílussal és több napsütéssel.
Az eredeti tervek szerint busszal vagy vonattal terveztünk lemenni az ország déli felébe, mivel szerettük volna út közben látni a tájat, a városokat, a tengerpartot stb.
A hanoi hostelben a recepciós felért egy utazási irodával, mert nem csak kirándulásokkal, hanem vonat és repjegyekkel is foglalkozott. Őt kértük meg, hogy segítsen vonatjegyet szerezni Ho Chi Minh-be. Végül azonban kiderült, hogy a vonat nem elég, hogy több mint 2 nap utazást jelent, de még drágább is, mint a repülő. Így végül módosítottuk a Ho Chi Minh-ben a hotelfoglalásunkat és egy nappal hamarabb érkeztünk meg repülővel.
Bár az érkezésünkkor már megtörtént utazásunk első szerencsétlensége, de mivel tombolt a nyár (kb. 30 fok, napsütés egész nap és pálmafák) így semmi nem bírta elrontani a kedvem…
Ahogy leszálltunk a repülőről és felvettük a csomagokat és taxit akartunk fogni, Julian észre vette, hogy elhagyta az útlevelét. Sajnos már hiába rohant vissza repülőhöz keresgélni, azt már visszaküldték Hanoiba. Szegénynek csak annyit tudtak ígérni, hogy Hanoiban átnézik a repülőt és értesítik, hogy megtalálták-e az útlevelét.
Így fogtuk magunkat, rendeltünk egy taxit és irány a hotel. Azonban Vietnámban elég érdekesek az utak, több út olyan szűkös és kacskaringós, hogy autóval be sem lehet hajtani, így a taxi csak nagyjából tudta megközelíteni a hotel címét… Sebaj, gondoltunk, egyszerűen megtaláljuk. Sajnos a címet nem találtuk meg, de találtunk egy hotelt ugyanazzal a névvel, mint a miénk. Azonban portán nem találták a foglalásunk, így kezdtünk félni, hogy egy nem létező hotelt szobáját foglaltuk le. Kisebb telefonálgatás után megtalálták a hotelt vezetőjét, aki motorral jött el értünk és mutatta a kacskaringós útvonalat a labirintusszerű városban a tényleg létező szállásunkra. :) Itt megjegyzem, hogy bár Hanoiban már hozzászoktunk, hogy szinte senki nem tud angolul, de Ho Chi Minhben még a hotel vezetőjével is meggyűlt a bajunk. Azt, hogy 2-3 személyre akarunk szobát foglalni, kb. 10szer mondtuk el neki, különböző megfogalmazásban, mire megértette. A hotel recepciósairól meg már nem is mondok semmit (velük kézzel-lábbal mutogatva értettük meg magunkat :D) Egyébként a hotel tulaja nagyon rendes fazon volt, sokat segített Juliannek is az új útlevél intézésben, és minket is segített megvenni a kambodzsai buszjegyeket. Annyira megkedvelt minket, hogy az egyetlen szabad estéjén elhívott minket seafoodot enni egy jól bevált helyre. Elég jó döntés volt elfogadni a meghívását, mert egy nagyon jó helyre vitt minket, ahol szinte körbe ugráltak az emberek, szinte mindenféle tengeri cuccot, csigát megkóstoltam és még egy kis vietnámi nyelvet is tanított, hogy vásárlásnál brillírozzunk. :D Az este tök jól alakult, úgyhogy végül egy karaokei bárban kötöttünk ki és ott telt az este további része.
Most egy kicsit a városról:
A város nagyon kellemes meglepetést okozott. Bár a hotel környékét a 8. kerülthez hasonlítanám, de az utcán árult ételek, gyümölcs shakek, szendvicsek és a kávék mind elmondhatatlanul finomak voltak, és nem mellesleg nevetségesen olcsók. Egy ebéd (rizstészta, hús, saláta, tavaszi tekercs) és gyümölcs shake (eredeti gyümölcsből) kb. 250-300 Ft-ból jött ki.
Kilátás a hotelből:
Éljen a streetfood :):
Maga a belváros pedig egy igazi délies metropoliszhoz hasonlítható: tele pálmafákkal, magas épületekkel és este kivilágított gyönyörű parkokkal. Sokkal modernebb és letisztultabb, mint a főváros, nem hiába a legjobb módú város Vietnámban. Tehát eléggé meg voltunk elégedve, jó választás volt ez a vietnámi állomás is.Első este még egy sétahajóra is befizettünk, és, hogy egy műsoros (tánc bemutató, koncert) vacsora mellett lássunk a város a többi kivilágított részét. Bár a hajóút szép volt, de a budapesti Duna partot nem tudta felülmúlni.
A nappalokat vagy látványosságok körül töltöttem, vagy a hotel környékén sétálgatva. Az élet az utcákon folyik, tele mopedekkel, motorokkal, mozgó árusokkal és büfékkel. Az egész egy nagy káoszhoz, forgataghoz hasonlítható. Az embernek tényleg az az érzése támad, hogy az emberek egész nap az utcán esznek és söröznek. A kávézók is telis tele voltak emberekkel… a legtöbb idősebb bácsi csak ül a kis teájával és újságot olvas, vagy a cimboráival sakkozik… semmi sietség, hirtelen mozdulat. :)
A közlekedés még Hanoinál is nagyobb kihívást jelentett, mert az ottaniak a déli temperamentumnak köszönhetően még inkább fittyet hánytak az összes közlekedési szabályra… legtöbbször tudomást sem vesznek a járókelőkről. Épp ezért a legjobb módszer szerintem, ha mi sem veszünk tudomást róluk, csak magabiztosan előre, nem törődni az esetleges kockázatokkal.
A városban nem volt túl sok fontos látnivaló, de mivel volt időn így becsületesen végiglátogattunk mindent:
Jáde templom:
Notre Dame :
Cho Ben Thanh piac:
Főposta épület:
...és a véletlenül meglátogatott Történelmi Múzeum:
