Számomra nem csak a kambodzsai rész, hanem az egész kirándulás alatt leginkább várt rész az Angkor templomváros felfedezése volt. Még amikor meg sem kaptam a kínai ösztöndíjat és csak ábrándoztam Kínáról és arról, hogy milyen lenne, ha megnyerném az ösztöndíjat, a legnagyobb vágyam Angkor volt. Mivel egészen messze van Kínától, sőt egy, a legrosszabb közbiztonságról és infrastruktúrájáról híres ország szívében, így egész elképzelhetetlennek tartottam, hogy tényleg saját szememmel láthassam, a régi, lélegzetállító templomromok között bicajozzak, vagy az egyik templom oldalán ülve nézhessem a kambodzsai naplementét.

 Azonban a lehetetlen mégis lehetővé vált, mégis megvalósult, mivel 3 napos túra alatt bicajjal és tuktukkal bejártuk a gigantikus templom város szinte összes részét.

 Angkor nem messze fekszik Siem Reaptől, megközelíthető bicajjal, kocsival, tuktukkal motorral… kinek mi kényelmes, mire van lehetősége. Nem messze a várostól lehetett belépőt megvenni (1, 3 napos és 1 hetes bérlet), ahonnan kezdődhetett is a nagy nagy bicajozás. Mi 3 napos jegyet vettünk, és úgy terveztük, hogy 2 nap bicajjal és egy nap tuktukkal megyünk. Bár az előző félév nem a sportolásról szólt, és tudtuk, hogy Angkor kb. akkora, mint egy kisebb város, mégis úgy gondoltuk, hogy a bicajos megoldás lesz a legjobb, nem számít az izomláz, hiszen teljesen szabadon mehetünk oda ahova akarunk, és még fittebbek is leszünk. A Siem Reap-i szálláson O-val elég jól összebarátkoztunk, aki pedzegette, hogy Angkort is szívesen felfedezné velünk, azonban kereken kijelentette, hogy ő a bicajból bizony nem kér, ugyanis szerinte a 30-50 km-es távos bicajozás öngyilkosság. Azonban mi igencsak eltántoríthatatlanok voltunk. A szálláson lehetet bicajt bérelni, valamint a tuktukos napot is segített leszervezni a hostel vezetője, úgyhogy ment minden mint a karikacsapás. :) Tök jó fej volt, mert térképet is adott, valamint jól kiokosított, hogy milyen útvonalon érdemes bicajjal körbemenni, és tuktukkal mit nézzünk meg.

 Az első napra egy 20-30 km-es kisebb kört terveztünk melynek, a 3 leghíresebb és legszebb templomok voltak a megállói. Első nap lévén eléggé korán indultunk, hiszen ki tudja milyen a bérelt bicaj, milyen az út, és persze hogy bírjuk majd a tekerést. Reggel a jó kis bőséges reggeli után indulhatott is a móka, azaz Angkor felfedezése. :):):):):) (azaz Györgyi újabb álma valósult meg :))

 Bár a bicaj és az utak rendben voltak, mégis szerencse, hogy egész korán elindultunk a kis túránknak, mert az első állomásnál csupán 3-4 órát töltöttünk fotózással, annyira gyönyörű volt minden, na meg hatalmas terület. Az első állomás Angkor Wat volt a világ legnagyobb vallási épülete. Egyszerűen lenyűgöző volt és lélegzetelállító. A több órás fotózás, bolyongás igen csak szűkös volt az idő a naplementéig és még be volt tervezve 2 állomás, így eléggé gyorsra vettük, és sebesen tekertünk a következő állomáshoz a templomváros szívében található Bayonhoz. 

 Az utolsó állomás pedig Ta Prom volt, ahol többek között a Tomb Raidert és az Indiana Jones filmeket is fogatták. Innen néztünk meg a naplementét egy jó kis Angkor sör kiséretében... mellettünk egy rajzos csoport gyakorolt, aki a templomot örökítették meg a naplementében... :)

 Mivel azt gondoltunk, hogy a bicajozás majd lefáraszt minket ezért a második napra lefoglaltattunk egy tuktukot és O-val közösen mentünk el messzebb eső templomokhoz. A harmadik napra megérkezett Julian is, amikorra a legnagyobb legfárasztóbb kört terveztünk be, azaz 50-60 km tekerést. Leírhatatlan érzés volt nekem, ahogy bicajoztunk egész nap, mentünk mentünk és mentünk a khmer homoktól vörösre festett utakon, a régi romos templomok mellett, mindenütt pálmafák, legelésző állatok, roskadozó házak, néhol khmer gyerekek mentek iskolába vagy épp szüleiket segítve árulták a képeslapokat, ékszereket … Egyszerre volt meghökkentő, lenyűgöző és gigantikus és mesebeli Angkor világa! :)

Gyerekek, minden templomnál rámenősen várták a túristákat és könyörögve árulták a portékákat:

Bazár a templomoknál, kajától kezdve a ruhákig bármit lehetett kapni::

 Az három napos angkori kirándulás jelmondata is ezektől kisgyerek árusoktól született, azaz: „Lady ... ! Just one dollar?!!” A meghitt templomok közötti barangolást ugyanis mindig-mindig megzavarta egy-egy kisgyerek, vagy gyerekekből összeverődött banda, akik megrögzötten követték a gazdagnak hitt túristákat és próbálták eladni a képeslapjaikat vagy egyéb dolgokat. Először mindig megesett rajtuk a szívem, és bár nem vettem tőlük semmit, de próbáltam udvariasan beszélgetni velük. Azonban a gyerekek amennyire tűntek ártatlannak és aranyosnak, annyira rafináltak. Amíg esélyt láttak a vételre ők is illedelmesen kérdezgettek, majd mikor rájöttek, hogy márpedig bizony nekem nem adnak el semmit, összeszedték a néhány ismert angol szót és kezdtek el szidni, és szipogó hangon ocsmányságokat mondani.

  A három nap alatt tényleg szinte mindent megnéztünk, sőt Julian miatt több előző napokon már látott helyre is visszamentünk, így elég lelkiismeretesen kihasználtuk azt a 3 napos jegyet. Bár már a végén igazából nem hozott annyira lázba, de még mindig elmondhatatlan érzés volt a régi romos templomok között bicajozni a világ egy eldugott részén januárban, 40 fokban. A kínai ösztöndíjjal nem csak a kínai álom valósult meg, hanem annál sokkal több, tavaly még lehetetlennek tűnő tervek. :)