2015. jan 12.

Utazás, repülési mizéria, szabályok kínai módra :)

írta: ZhenQiao!
Utazás, repülési mizéria, szabályok kínai módra :)

 Régen nagyon sok rémtörténetet olvastam a repülőteres mizériákról Kínában, így a mostani kirándulás alatt kicsit féltem, milyen plusz akadályokkal kell majd szembenézni, pl. átteszik a gépet egyik reptérről a másikra, vagy órákat fog késni, vagy egyáltalán nem is indul.

 Az utazás alatt végig repülővel mentünk, extra nehézségekkel nem kellett számolni, csak egykét nem várt kellemetlenséggel. Ami meglepett, az biztonsági szabályok nem betartása volt, illetve egy két rázósabb turbulencia. A gép csak egyszer késett, 2 órát, de ezzel csak jól jártunk, mert 5 óra helyett csak 3-at kellett várnunk Shanghaiban az átszállásra. 

 Az egyik kellemetlenség, amit fent említettem már az induláskor fellépett. Shanghaiba indulás előtti napon ételmérgezést kaptam, az indulás előtti éjszakát végig hánytam, magas lázam volt, plusz minden, ami ezzel jár: gyengeség, mindenem fájt, úgy éreztem beszakad a hátam, valamint, azt, hogy talpra állni sem bírok.

 Tehát visszatérve a lényeghez, a betegség, gyengeség ellenére nem akartam a kirándulást lemondani, így nagy nehezen kivánszorogtam a reptérre Yana segítségével. A repülőn reggel 7kor indult, hajnali 4-kor keltünk, így a betegség, láz mellett még jókora fáradtsággal is meg kellett küzdeni. Szerencsére az egyik haverunk kivitt minket a reptérre, így taxi fogással nem kellett bajlódni. :)

 A repülőn minden rendben volt. Olcsó repülőjegy, mini repülő, láb kinyújtása, mozgolódás lehetetlen, össze voltunk zsúfolva, mint a heringek. A bőröndünket nem engedték a fedélzetre, az enyém túl nagy volt, Yanáé nem, de ő meg nem ellenkezett. Szinte alig kellett ráfizetni pluszba.

Shanghaiból Sanyara repülés ugyanazzal a társasággal ment, a Spring Airlinesal. Itt is reggelt hétkor indultunk. Bár ugyanaz a társaság volt, de más ügyintéző más hozzáállással, aki engedte Yana bőröndjét a fedélzetre, még úgy is, hogy tele volt tiltott cuccokkal, folyadék miegymás.

 Sanyaról hazafele az ügyintéző még lazább volt, az én bőröndömre is csak vállat rántott, ergo ahogy tetszik. Jó kis szabályok! A biztonsági ellenőrzésnél hiába voltak kések, meg mindenféle folyadékok a táskámban, senki nem foglalkozott vele. A biztonsági ellenőrzésnél meg sem jelent, hogy valami tiltott dolog lenne a táskámban. Így belegondolva elég vicces, hogy ilyen lazán veszik a szabályokat, másrészt meg elég ijesztő, mennyire nem számítanak az előírások. Otthon, Európában a biztonsági ellenőrzésnél biztosan nem vállrángatással reagálnának arra, ha az utas mindenféle tiltott cuccal pakolja tele a bőröndjét.

 Kínában sok példaerejű dolog van, de sok felháborító is. Pl. a repülőre felszállás és jegyellenőrzésnél kínomban még sírtam a nevetéstől, ahogy a marhacsordára hasonlító kínaiakat és minket toltak be a fedélzetre, inkább éreztem magam állatkertben állatként, mint egy nemzetközi repülőtéren. :)

 Sanyaról vissza Qingdao-ba éjszaka jöttünk Shanghai átszállással. Shanghaiban éjjel 2kor értünk a Pudong reptérre és volt bő 5 óránk átérni a Hongqiao reptérre. Mivel éjszaka nehéz taxit találni, ezért rendeltünk magunknak egy taxit előre. Azonban a taxis az ígéretek ellenére nem akarta használni a taxiórát, le akart húzni mindet 300 yuennel, ami nagyon nevetségesen, pofátlanul drága lett volna. Amíg Yana a taxissal veszekedett, addig én próbáltam találni egy kínait a reptéren, aki talán tud segíteni találni egy normális taxist. Így a nagy keresésben találtunk egy buszt, ami 30 yuenért átvitt minket a másik reptérre. Bár az út 30 perc alatt 2 óra volt, de sokkal kevesebb fizettünk. Sőt átérve a másik reptérre, tudatosult bennünk, hogy a repülőtér zárva volt, reggel 5-kor volt a nyitás, így kint a hidegben ácsorogva vártuk a nyitást. Tehát jobban is jártunk a busszal, hiszen így csak 2 órával kevesebbet kellett kint fagyoskodni.

20141225_064146_masolata_2_.jpg

Szólj hozzá

repülés utazás