2015. feb 06.

Kínai kínai hátán - azaz szombat délután a hanok falu és Myeong-dong környékén

írta: ZhenQiao!
Kínai kínai hátán - azaz szombat délután a hanok falu és Myeong-dong környékén

 Múlt hét szombat délután a Bukchon hanok falu és Myeong-dong a felfedezésével telt.

 A délután első része olyan volt, mintha visszacseppentem volna a régi Koreába, Bukchonban a sikátorok között, vagy a kis utcákon dombról dombra való csalingázás Szöulnak teljesen új arcát mutatta meg nekem. A Gyeonbok Palota mögött található a kb. 600 éves tradicionális kis falu, "hanok" házakkal, ahol igazán meg tapasztalhatja az ember, milyen is lehetett a Joseon dinasztia idején.

dscf5791.jpg

dscf5722.jpg

 Ma a házak egy része tradicionális teázóként, szállásként, kézművesboltként vagy étteremként működik, de a falu nagyobb részét még mindig lakják, így az utcákon fotózó turistákat kiaggatott táblákkal intik csendre (furcsa is volt, hogy a rengeteg kínai turista ellenére milyen "csend" volt a környéken). Nagyon tetszett ezen a helyen, hogy nem volt tele utcai árusokkal, hangoskodással, tényleg csendben lehetett sétálgatni, figyelni az embereket, az épületeket és a tájat. Attól függetlenül, hogy Szöulban az egyik legkedveltebb turista hely, mégis viszonylag nyugisnak számít.

dscf5710.jpg

 Rengeteg kínaival találkoztam, ennyi kínai szót már rég hallottam. Sok kínai csoport idegenvezetővel közlekedett, így bele lehetett hallgatni, éppen az adott utcának, épületnek mi a története. Már rájöttem, hogy kínai csoportokhoz behallgatózni a legjobb, mivel senki sem gondolná, hogy értem is miről van, szó, így meg sem fordul a fejükben, hogy értem miről van szó. :)

 Késő délután a Myeong-dongra keveredtünk át, Szöul első számú bevásárló központjába, ami két nagyobb utcát és még sok kicsi sikátort jelent, telis-tele koreai és nemzetközi márkákkal. Rengeteg a divatbolt, az étterem, a kávézó, még annál több a kozmetikai bolt, és még annál is több a vásárolni jött (kínai) turista. Bár egy szürke januári délután volt, mégis majdnem nagyobb volt itt a kínaiak nyüzsgése, mint Kínában bármelyik ünnepkor.

dscf5829.jpg

dscf5824.jpg

 Estére tényleg nagyon sokan lettek, úgy kellett vágni az utat a tömegben, különben sodort volna a tömeg, még talán "body surffel" is lehetett volna próbálkozni. Viccet félre téve tényleg sokan voltak, legtöbbjük kínai.

Úgy tűnt a kínaiak egyik legkedveltebb helye lehet ez a környék, mivel kínaiak miatt, a legtöbb sminkes, kozmetikai boltban az eladók is kínaiak, a kirakatok és utcák tele vannak kínai nyelvű reklámokkal, akciókkal stb. Plusz Boldog kínai újévet! feliratokkal! 

新年快乐,恭喜发财! Készülés a kínai újévre, vajon akkor mennyien lesznek?

dscf5814.jpg

 

Végül még egy kép az itteni templomról, csak azért mert gótikus és szép!

dscf5819.jpg

Szólj hozzá

utazás korea kínaiak szöul téli szünet