Csütörtök este 11 körül érkeztünk meg Qingdaoba az egyetemre kb. 2 nap utazás után, amikor végre elfoglalhattuk a szobánkat a külföldi diákok kolijában. Az idevezető út szinte felfoghatatlanul hosszú volt. Ugyan csak szerda délelőtt indultam el Magyarországról, de mire ideértünk olyan volt mintha egy hét telt volna el szerda óta. A Helsinkiben való átszállás, utána a többórás Helsinki-Peking repülőút, a Pekingben töltött délelőtt majd a Qingdaoba vezető vonatozás tele volt izgalmakkal, eddig ismeretlen dolgokkal… annyi új hatás ért, hogy teljesen lefáradtam és kimerültem. A Qingdaóba tartó vonaton már gondolkodni sem tudtam, csak az tartott vissza az elalvástól, hogy nehogy véletlenül átaludjam az utat és a vonaton ragadjak. Igazából az utazás miatt egész végig túlontúl stresszes voltam, ami szintén nagyon lemerített és az emberek kérdéseire akár angolul akár kínaiul volt alig bírtam válaszolni.

Ez a kép még a Helsinki-Peking út előtt készült, itt még volt energiánk mosolyogni:

Pekingi stadion, egyetlen nevezetesség, amit sikerült elkapni a kocsiból:

  Az út végig simán ment, a repülő nem késett Helsinkiben, a repülő út is egészen kibírható volt. Bár meg kell jegyeznem, hogy azért nem volt olyan kellemes mint, pl. amikor Barcelonába vagy Rómába repültem, mert nagyon hosszú volt az út és nem tudtam aludni, a reggeli pedig szinte ehetetlen volt. A pekingi repülőtérre időben kijött értünk a transzfer, ahonnan egy kínai pasas elvitt minket egy pekingi egyetemre, a Beijing Yuyan Daxuere. Egy kisebb, rozoga kisbusszal vittek minket a Yuyanra, az út alatt megtapasztalhattuk milyen is az igazi kínai közlekedés. Biztosan állíthatom, hogy a kínai közlekedés az összes nép közlekedésén túl tesz…. a sofőrök sokkal durvábban nyomják, mint pl. az olaszok, vagy spanyolok. A szabályokat olyan szinten nem tartják be, hogy az is megfordul az ember fejében, hogy nem is létezik ebben az országban KRESZ. Senki nem figyel senkire, ész nélkül előznek, kanyarodnak … hihetlen volt, de egy necces esetnél sem történt baleset. :) A transzfert a pekingi Yuyan Daxue szervezte meg nekünk. Nagy szerencsénk volt Velük, mivel ingyen megúsztuk a utazást Pekingben, valamint kaptunk Tőlük letelepedési támogatás és vonatjegyet is Qigdaoba. Nélkük azért nem ment volna ilyen könnyen az első kínai közlekedésünk… :D

  A qingdaoi koliba este 11 körül érkeztünk meg, gyorsan kifizettük a kaukciót, aláírtuk a szükséges papírokat, átvettük a belépő kártyát és szobakulcsot és le is feküdtünk aludni. A koliban egy magyar lánnyal, Dórival lakom egy kétágyas szobában. Eredetileg külföldivel szerettem volna együtt lakni, hogy jobban tudjam gyakorolni az angolt és a kínait. Most úgy gondolom, sokkal jobb választás volt így, mivel egyrészt segítünk egymásnak abban, hogy könnyebben átvészeljük a kezdeti kulturális sokkot, másrészt miután egy évre hagytuk otthon a szeretteinket és jöttünk el egy teljesen ismeretlen országba jól esik, hogy az első napokat nem teljesen egyedül töltjük. Együtt utaztunk a repülőn és a vonattal is, tehát nem voltam magamra hagyva. :)

  A szoba nem a legjobb, az egyetem honlapján a koliról feltett képek kicsit kecsegtetőbbek, mint a valóság, mivel természetesen a kínaiak itt is szépítettek a valóságon. Ettől függetlenül nem panaszkodom, mert  szerintem el fogunk férni és amint normálisan belakjuk a szobát, sokkal otthonosabb lesz. Sajnos nincs a szobához saját fürdő, hanem minden emelet végén közös wc (európai szerencsére) és zuhanyzó van. Ez nem túlzottan kényelmes, de úgy gondolom 9 év koliban lakás után ki fogom bírni ezt is. Légkondi sincs a szobánkban - állítólag a többiben van - ezért szeretnénk cserélni valakivel. Állítólag a tél nagyon hideg lesz, ezért jó lenne, ha a légkondit is tudnánk használni majd fűtésre. Amikor erre az ösztöndíjra jelentkeztem és kerestem képeket a kollégiumról teljesen máshogy néztek ki a szobák, a szobákhoz tartozott saját fürdő és légkondi is…

Néhány kép a koliról, a városról, környékről:

 Egyetem: 

Város ( felváltva látni modern városrészt, nyomornegyedeket):

  A második napon, pénteken volt a regisztrációs nap. Eléggé macerás volt, megízlelhettük a kínai ügyintézést. Eléggé paráztam, hogy -bár full scholarshipes vagyok - mivel akarnak majd a kínaiak lehúzni. Csütörtök éjszaka már alapból kellett a kolira foglalót fizetni, természetesen sokkal többet, mint előzőleg ígértek, valamint a kolikulcsért is elkértek egy szép kis összeget. A regisztrációt azt hittem simán megússzuk, azonban amikor az otthon méregdrága pénzért elvégzett orvosi tesztekre került a szó a gaz kenyaiak meggyőzhetetlenül álltak ki amellett, hogy bármilyen nyelven is szólnak az orvosi papírjaink és bármilyen frissek is, akkor is elfogadhatatlanok, mivel a mi országunk orvosai végezték el, amit ők sajnos nem tudnak elfogadni… Csak az a hiteles amit az ő országuk orvosaik írnak alá. Ennek köszönhetően a napokban újra kell csinálni a vérvizsgálatot. Nem elég, hogy alapból el szoktam ájulni a vérvizsgálatok előtt, de még fizetni is kell értük egy szép kis összeget, másrészt nem nagyon bízok a kínai orvosokban és higiéniában.  :(

  Emellett az egész regisztráció egy nagy összevisszaság volt, nem nagyon értettem ki mit akar, mit kérdez, így eléggé elveszettnek éreztem magam. Sajnos az itteni kínaiak nem egészen azt kínait beszélik, amit mi otthon tanultunk, ezért az ügyintézés egy rémálom… ahogy a kínai órán mondani szoktunk 很麻烦!!!

  A regisztráció után elküldtek bankkártyát csináltatni. Na, ennek még jobban örültem, mivel paráztam, hogy fogom elmagyarázni az kínai ügyintézőknek, mit is szeretnék pontosan. A bankban nagy szerencsénk volt, mivel rögtön odajött hozzánk egy nagyon kedves kínai hölgy, aki a VIP részlegbe vezetett minket. Eléggé furcsa, hogy bennünket itt Kínában fehér külföldieket így kezelnek, de eléggé megkönnyítette a dolgunkat, mivel a VIP-es részleg ügyintézője tudott angolul és segítettek a kínai bankkártya igénylő kitöltésében is.  :)

  A VIP-ről jut eszembe, hogy nagyon szokatlan mennyire megbámulnak minket az emberek. Sőt sugdolóznak a hátunk mögött, a kínai srácok szüntelenül bókolnak, a kínai lányok pedig kuncogva beszélnek a hátunk mögött „真漂亮” (mennyire szépek, gyönyörűek). Nagyon vicces, hogy Pekingben a vasútállomáson mennyire megbámultak minket az emberek. Amikor itt Qingdaoban is leszálltunk a vonatról és vártuk, hogy értünk jöjjön az egyetemről a transzfer kocsi feltűnően bámultak, néhány embernek, aki lehet soha nem látott még európait szinte tátva maradt a szájuk. Tegnap előtt pl. egy boltban ettünk baozit meg vmi más kínai kaját, amikor észrevettük, hogy az eladó lányok titokban fotóztak minket.

   Pénteken ehhez kapcsolódóan volt még egy vicces story. Az egyetem mellett van egy abc, ahol vásárolgattunk Dórival (szobatárs). A fizetésnél szerintünk a pénztáros nem jól adott vissza. Dóri próbálta elmagyarázni az eladónak, hogy nem jól adta vissza a visszajáró pénzt – persze az eladó se kínaiul se angolul nem értette mi a problémánk –amire az összes vásárló körénk gyűlt és tátott szájjal bámulták mi lesz a vita vége. Természetesen az eladónak, ha igaza volt, ha nem a mi kínai tudásunk nem volt elég, tehát fél óra vitázás után hagytuk az egészet és inkább hazajöttünk. Vicces volt, ahogy körénk gyűlt a kínai tömeg majd a vita után szétszéledtek, mindenki ment a maga dolgára. :D

  Alapjában véve jól érzem itt magam, tetszik a város is, pont ilyenre számítottam, csak az 1-2 utcán terjengő bűzt kell megszoknom, valamint jó lenne, ha minél hamarabb ráállna a fülem a kínai nyelvre, kiejtésre, mivel sajnos nem sok semmit értek abból, amit a kínaiak mondani próbálnak nekem. A kajálástól még tartok egy kicsit.

  Az utazással telt 2 nap tele volt rohanással és idegeskedéssel, két napig szinte semmit nem ettem és nem ittam. A regisztrációs napon, pénteken Dórival nyakunkba vettük a környéket és reggeli után néztünk. Alapvetően én nem vagyok egy túl finnyás lány, és a gyomron is jól veszi általában az akadályokat… de kínai valóság kifogott rajtam. Az egyetem közelében sok étterem van, de az összes gyanúsan üres. A kínaiak inkább az utcai árusoktól veszik az ételt. Nem is lenne ezzel baj, mivel ha finom ételről van szó, nem érdekel ki és hol készítette azt… de itt mégis kifogott rajtam a környezet. Azok a helyek, ahol a legtöbb kínai kajált, az egyetem melletti „piacon”, utcán volt. Nem is tudom, hogy biztosan piac volt-e az a hely, mivel eléggé hasonlított az otthoni szeméttelepekhez, vagy a nyomornegyedekhez… Egy utca tele árussal, az utcán sütött, főtt kajákkal, valamint rengetek szemét és mocsok… mindezt hihetetlen bűz tetőzte. Végül erőt vettünk magunkon, két kínaiak által kedvelt árustól vettünk 2 baozit és egy másik ételt (zöldség tojásos tésztába tekerve, talán a tavaszi tekercshez hasonlítható) reggelire. Alapvetően nem lett volna baj a kajával, de itt a kaját nem celofánba, műanyag edénybe vagy szalvétába teszik, hanem lazán beledobják vmi szatyorba úgy ahogy van… a lényeg, hogy nem a leggusztusosabb és legegészségesebb megoldás. Ennek köszönhetően, továbbá, hogy a bűztől szinte felfordult a gyomrom a reggelivel sem sikerült jóllakni és egész nap az éhséggel küzdöttem.

Ennyit az első két napról itt Qingdaoban.

Reményeim szerint a kulturális sokk csak ennyi volt, és túl vagyok a nehezén. A hétvége további eseményeiről egy másik bejegyzésben fogok írni.