Türelem, kitartás és kíváncsiság. Szerintem a három legfontosabb tulajdonság, amit erősítenem kell magamban, hogy az Én vs. Kína csatában Én nyerjek. Az első egy hetem nagyon vegyesen telt, tele pozitív és negatív, olykor meglepő, európai ember számára botrányosnak mondható eseményekkel, dolgokkal. Szerencsére nem ért akkora sokk, mint amit még az érkezésem előtt elképzeltem. Egyrészt, pont arra számítottam, ami a „kő kemény Kína” valóság, másrészt nagyon kíváncsi vagyok minden új dologra, így nehéz elrettenteni bármitől is!

  A legelső dolog, ami nagyon szemet ütött - pontosabban orron – az utcákon terjengő bűz… Persze nem kell rögtön azt gondolni, hogy egész Kína büdös… de azért rendesen terjengnek a szagok az utcákon. Az egyetem környékén rengeteg az utcai árus, akik az utcán sütik a húst, zöldséget vagy akár tojást és kis zacsiban adják elvitelre. Egyes utcákon ki vannak téve asztalok, ahova a baráti társaságok kiülnek, válogathatnak a különféle árusok közül, söröznek, beszélgetnek. Többször voltunk már az egyik ilyen kiülős utcában vacsira vadászni… Először körbenézünk kinek mi van az asztalán, ha bármi megtetszik, akkor megkérdezzük mit esznek. A kínai emberek nagyon kedvesek, mosolygósak és vendégszeretőek. Mindig nagyon lelkesen válaszolgatnak a kérdéseinkre, sőt meg is kóstoltatják velünk a vacsijukat. Egyik este az egyik fiatal baráti társaság a saslikhoz hasonló húst evett, ami első kóstolásra nagyon finomnak tűnt. A szobatársammal nagy lelkesen vettünk ilyen husit és leültünk vacsizni kínaiakhoz, mivel vacsi közben egy kicsit a kínait is gyakorolni tudjuk. Így két legyet ütöttünk egy csapásra. Sajna az elsőre finomnak tűnő husi jó nagy csalódást okozott… Az, hogy a húsnak a ¾ hájas volt még annyira nem lepett volna meg… de mire nagy nehezen találtam egy jó falatot, egy jókora nagy drót volt a húsban. Még szerencse, hogy nem tört bele fogam. Eléggé kiakadtam, mert sokszor nem tudok jóllakni az itteni kajákkal. Egyébként nagyon szerencsések vagyunk Dórival, mivel itt mindenkinek volt már hasmenése, ételmérgezése a koliban ... európainak, ázsiainak. Mi úgy tűnik kimaradunk, pedig nem kíméltük a gyomrunknak. 

  Sajnos Kínában nem lehet a boltokban, vagy sulibüfében venni jófajta csokit vagy friss péksütit. A boltokban a legtöbb kajának már hónapokkal ezelőtt lejárt a szavatossága. Pár nappal ezelőtt nagy örömömre találtam Kinder csokit az egyik kisboltban, de sajna már 2012-ben lejárt a szavatossága, ezért nem mertem bepróbálni. Ropi, perec pedig egyáltalán nincs. Van egy kínai csoki, amiből mindig találok jó szavatosságút és nagyon nagyon finom, de az méreg drága. A chipsek is le vannak járva, és azok is pofátlanul drágák… Tegnap kipróbáltam az egyiket, finom volt és még nem lettem rosszul tőle. :S Nagyon áruházban még nem voltam, talán hétvégén ha lesz rá idő, elmegyünk egy nagyobb vásárlásra.

  A szobatársammal sorra próbáljuk ki a kínai kajáldákat, akár utcait akár éttermet. Itt az étterem alatt, nem otthoni éttermeket kell elképzelni… elég igénytelenek az otthoniakhoz képest, ha otthon lennék sikítva rohannék ki… de itt Kínában ez a normális. A koliban összeismerkedtünk egy amerikai sráccal Ryannel, aki már 4 éve itt lakik. Ő a mi információsunk, már mindent kitapasztalt és minden jó helyet ismer. Ő ajánlott nekünk egy jó éttermet, ahol már többször is nagyon finomakat ettünk. Sajna az utolsó kettő ebédem ott eléggé rosszul sikerült, ezért most egy ideig nem megyünk oda. Kínában sok helyen úgy adják a csirkét, és a többi húst is természetesen, hogy nem csontozzák ki és nem szedik le a bőrt se, egyszerűen csak szétdarabolják apró darabokra, hogy evőpálcikával lehessen enni és elkészítik az ételt. Kedden egy ilyen ebédbe futottunk bele, kb. majdnem egy órán keresztül szedtük ki az húsból az undorító csontdarabokat, csontszilánkokat. Eléggé kiábrándító, amikor kihozzák az ebédet, tök jó az illata, jól néz ki az étel, amikor meg elkezdi enni az ember kiderül, hogy a húsnak a 80% csak csont  és bőr :S  Persze a kínaiak irigylésre méltóan köpködik ki a legapróbb csontokat is, nem zavartatják magukat ha az evésről van szó. Az utolsó ottani kajánk pedig szerintem romlott húsból készülhetett, mert eléggé büdös volt és finoman fogalmazva nem volt jó íze.

  Tegnap este egy másik helyet próbáltunk meg. Félig kínai, félig török vagy arab emberek ültek bent. Jó sokan voltak, gondoltunk biztos jó lehet a kaja… Hmm…. Az étel nem lett volna rossz, de a tálalás és a higiénia… Az éttermet, az ottani kajákat inkább hívnám „sovány mosléknak” Amikor a Jó barátokban Chandler a tulsai éttermek között válogat és rátalál a Sovány moslék nevű helyre, tuti ennek az „étteremnek’’ lehetett az amcsi másolata.

Vacsora a "sovány moslékban": 

  Továbbá, amit meg kell még szoknom a köpködés. Az emberek nagyon sokat köpködnek Kínában, nagyon hangosan és undorítóan… Először nagyon undorodtam tőle, de most már röhögő görcs jön rám, ha hallom, hogy valaki épp mellém köpött az utcán. Esténként, mikor lefekszem aludni a szobába is behallatszik a fürdőből – pedig a folyosó végén van- milyen mélyről és hangosan szívják fel a cuccot és hogyan köpködnek több percen keresztül… ennél már csak az a durvább, amikor a fiatal lányok, vagy anyukák köpködnek az út kellős közepén. :D

  Mindezek mellett nagyon sok pozitív dolgot is láttam és tapasztaltam, eddig mindenki nagyon kedves volt velünk, mindenki nagyon segítőkész és mosolygós. A koliban is nagyon kedves a protás néni és a diákok is. Mindig mindenki rögtön segít, intézik a dolgainkat, tehát eléggé szerencsések vagyunk. Otthon az emberek sokkal bizalmatlanabbak és távolságtartóbbak. Itt ha megkérdezzük valamelyik cserediákot valamiről, akkor nem csak válaszol a kérdésünkre, hanem már indul is velünk elintézni.

  Pl. kínai telefonkártyát és netet a telefonra is az egyik izraeli srác segített intézni. Egyedül nem mertem volna, mert féltem az átveeréstől, másrészt meg nem is tudtam volna elmagyarázni senkinek kínaiul mit is szeretnék. A kínai SIM kártya vásárlás nagyon különbözik az otthonitól. Otthon mindenféle személyi igazolvány, vagy útlevél kell hozzá és asszem csak a szolgáltatónál lehet venni. Itt Kínában bárhol, akár az ABC-ben, de az utcán is. Mi a suli előtt egy kínaitól vettük a SIM kártyánkat és még netes előfizetést is kötöttünk… elég mókás az itteni ügyintézés az otthonihoz képest.

  A kínaiak is nagyon kedvesek és segítőkészek. Sajnos nem nagyon tudnak angolul, a kínai dialektusukat meg nem mindig, vagy csak nagyon nehezen értjük meg, de tényleg nagyon pozitívak. Az első napokban csak nagyon bámultak minket, de egyik este, amikor az utcai árusok között válogattunk egy nagyobb baráti társaság, vagy család jött oda hozzánk, hogy szeretnének velünk közös fotót. Egyszerűen hihetetlen, de kb. majdnem 20 percen keresztül készítettek fotókat velünk, hol külön-külön, hol csoportosan. :D Nagyon kedvesek voltak, meghívtak minket az asztalukhoz, hogy együnk-igyunk velük. Mivel minden kínai beszélgetési lehetőséget ki kell használni, leültünk hozzájuk és nagyon összebarátkoztunk. Elég furcsa volt, mert a beszélgetés nagyon nehezen megy, folyamatosan használjuk a telefonos szótárunkat, de legalább jó sokat nevettünk. Ők pedig nagyon türelmesen írnak körbe egy mondatot többféle képpen, hogy megértsük. Sőt kijavítanak minket, mind beszédben mind kiejtésben.  Annyira megkedveltek minket, hogy meghívtak minket másnapra ebédelni és utána a tengerpartra strandolni. Másnap a megbeszélt helyen találkoztunk. Kicsit féltünk, hogy nehogy a történet végén kiderüljön erről a társaságról, hogy szervkereskedők és félve szálltunk be a kocsiba, de végül tényleg egy étterembe vittek minket :D Nagyon furcsák ezek a kínaiak, mert nem is ettek, nem rendeltek semmi ételt maguknak csak Nekünk és nézték, ahogy eszünk :):):)  Szerencsére a tengerpartra is kijutottunk még az ősz előtt, nekik köszönhetően.

  Qingdaonak a tengerpartja nagyon nagyon szép és tiszta. Sokkal jobban tetszett mint más európai város tengerpartja, pl. Barcelona. Jó volt az egyetemi környék után egy igazán szép helyet is látni a városban. Végre tudatosult bennem, hogy jó kis helyet választottam magamnak itt Kínában az ösztöndíj pályázatnál. :)

  A kínai barátaink nagyon imádnivalók voltak. Mondtam nekik, vagyis kézzel lábbal mutogattam, hogy nem nagyon megy nekem az úszás, ezért képesek voltak még úszógumit is hozni. Két srácnak már van felesége és gyerkőce is, velük próbáltunk játszani… de a kissrácok annyira nem találtak minket érdekesnek, inkább riasztónak, mivel akárhányszor a kisfiúk felé közelítettünk elkezdtek sírni. :(

  Apropó a vendégszeretetről jut eszembe, hogy nagyon jó üzleti fogás Kínába, hogy a szórakozóhelyekre a fiatalokat a sok külföldi vendéggel csalogatják be. Emiatt a külföldi vendégeknek ingyenes a belépés a szórakozóhelyeken, free drink van, VIP terem és VIP asztalok a tánctéren is. Múlt hét szombaton belevetettük magunkat az kínai éjszakába, mondanom sem kel, hogy a legtöbb hely tele volt külföldi egyetemistákkal. A mi egyetemünkről is jó sok új arcot megismerhettünk pl. néhány koreai srácot, olaszokat, afrikaiakat stb. Ennek ellenére még mindig megéri a kínaiaknak a nemzetközis diákok ingyen szórakoztatása, amit jól ki is használtunk. :P

  A buli után naivan gondoltuk, hogy a szórakozó hely közel van a kolihoz, és mit nekünk taxi haza sétálunk. Persze magyar lányként elfelejtettük, hogy Kínában vagyunk egy közel 9-10 milliós városban tehát a kis sétánkból majdnem egy 1-5 órás túra lett. De megérte, mert láttuk a napfelkeltét, munka előtt „kocogó” embereket és meg is reggeliztünk. A kocogást azért teszem idézőjelbe, mert itt nagyon furán futnak az emberek… olyan mintha lassított felvételben kocognának és közben mindenük fájna … elég vicces. Először azt hittem, hogy csak 1-2 ember fut így,  akiket én láttam, de majd benéztem egy egyetem tesipályájára és ott az egész osztály vmi lassított felvételben kocogott :D De ez még mindig jobb annál, hogy valahol háttal közlekednek az emberek :D

Ma végre találtunk egy nagyon tiszta japán éttermet, ahol végre jól tudtam lakni fincsi japán ételekkel. Otthon utáltam a japán kaját, úgy néz ki idén ez lesz a kedvencem :)