A tegnapi nap a kínaiak újabb műsorszámát ismerhettük meg, konkrétan azt, hogyan álljunk „sorban” több órán keresztül egy bő fél óra hegymászáshoz.

 Mindenekelőtt nyugalom, nem lógok a suliból. A héten, pontosan október 1-én nemzeti ünnep volt Kínában (Kínai Népköztársaság kikiáltásának napja), ezért egész héten nincs tanítás. Éljeeen! A szünetre főleg tanulást terveztem, de szerdán Áronnal felöltöttük a hegymászós cipőnket (igen, nem magas sarkúban mentem) és elmentünk kirándulni a Laoshanra. A Laoshan egy hatalmas hegy Qingdao közelében, a taoizmus bölcsője, amire nagyon büszkék a környéken élők. Úgy tartják, hogy aki egyszer felmegy a Laoshan tetejére örökké fog élni.  :) :) :)

 Angol/kínai weblapokon próbáltunk némi infót összeszedni, hogyan is tudunk feljutni a hegyre, találtunk többféle variációt is, városi buszokat, távolsági buszokat… stb. Reggel az egyetem előtt naívan fel is szálltunk az egyik buszra, amire azt mondták, hogy a hegyhez visz. Naiv, magyar lányként meg is kérdeztem a buszon rikácsoló jegyellenőrtől, kb. hány megálló a hegy… azt mondta, talán 30 vagy több… Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire nem szoktam még meg, hogy itt mekkora távolságok vannak. Sőt Qingdao egy igazán kicsi, csendes kisvárosnak számít, ezért újra és újra tudatosulnia kell bennem, hogy bizony egy 8 milliós „falu” tehát igenis nagyobbak a távolságok, mint fővárosunkban. Röpke egy órácska buszozás után ki is tett minket a busz a nagy semmi kellős közepén, a hegy lába az ígértekhez képest igencsak messze volt... Követve a buszról leszálló kínai csordát egy buszállomásra érkeztünk, ahol kismillió kínai zizegett. Itt lehetett további turista buszra felszállni, így kezdődött a napunkat leginkább meghatározó véget nem érő kínaiakhoz dörgölődés, agyontaposós sorban állás a buszjegyért, majd a felszállásért. Igen „korán” reggel elindultunk a koliból, mégis már délután 1 óra volt, mire felszálltunk a buszra. A buszról dióhéjban annyit, hogy az egy órás sorban állás után jó, ha kb. 1 km vitt minket a busz. Ha 10 perc volt a busz út sokat mondok. A jegy 130 yan volt, ami itt kisebb vagyonnak számít, és egyáltalán nem volt arényban a szolgáltatás színvonalával sem. A pár perces út után leszállítottak a buszról a hegyoldalban, ahol újabb sorban állás következett… újabb 2 óra ácsorgás, lökdösődés szagos csingikkel a tűző napon… Áron alapvetően, egy nagyon csendes visszafogott srác, azonban a várakozás és a kínaiak európai számára bunkónak tűnő viselkedése kihozta belőle is a "kínai állatot", vadul mondta a magáét és hangosan háborgott. Én persze mindig jókat nevettem a bosszúságán. Mindketten őszintén reméltük, hogy a 2 órás ácsorgás megéri, biztos nagyon hosszú és járhatatlan úton fog vinni minket a busz. 

  De nem! Kb. 3 perces busz út miatt álltunk sorba… Komolyan képtelen vagyok felfogni és megérteni, hogy egy 13 perces buszútért, miért kell kétszer is 2-2 órát „sorban állni”.  Erre a kérdésemre sajnos nem értettem a választ... :D

 Természetesen jól ki van ez találva, mivel a hegyre nem lehet gyalog, csak úgy ingyen felmenni. Először is a hegy tele van beléptető kapukkal, amiken csak előre megvásárolt jeggyel lehet csak átmenni. Nem úgy van, mint otthon, hogy tessék itt a hegy, ingyen meglehet mászni… Másodszor a járható utakon nincs gyalogos forgalom.. a buszok is éppen elférnek rajta, tehát gyalogosként öngyilkos küldetés.

Sorban állás forever: 

 Összevetve, a várakozásokkal együtt kb. 5 órát töltöttem sorban állással és lökdösődéssel. A hegy  "fergeteges' csodálatos volt csak győzni kellett kivárni Gyönyörű volt a tenger és a látvány, a képek magukért beszélnek (lásd: Facebook). Ha nem lettek volna pagodák, azt is hihettem volna, hogy egy mediterrán ország tengerpartján vagyok. A várakozás megérte, de csak 30 percet töltöttünk a hegyen, mivel kezdett beesteledni.