Ezzel a bejegyzéssel a Kínába látogatóknak a figyelmét hívnám fel további „kulturális” különbségre… vagy esetleg akaratlanul kiirtom a lelkesedés legapróbb csiráját is (???)… :)

 Kínában sok mindent kell megszoknia, durván fogalmazva „elviselnie” az ide merészkedő, elvetemült waiguoren-nek! :) Legyen az a lökdösődés (néhai inkább hasonlít pogózásra, megspékelve jó sok könyököléssel), a soha el nem múló köpködési kényszer, a kiabálás, az idétlen vihogás, a bámulás (amitől egyáltalán nem érzik magukat zavarban) etc…

  Kajavadászatkor a „más-kultúra” további szépségeit is élvezhetjük. Otthon és itt is rajongok a kínai kajáért, olyan sok finomabbnál finomabb kaját ettem itt, hogy nehéz dönteni mikor melyiket válasszam, hova menjünk ebédelni vagy vacsorázni. Azonban evés közben a rózsaszín köd sokszor szertefoszlik, mivel az itteni éttermek finoman szólva "kicsit" különböznek az otthoni éttermektől.

 Kínában az a jó, hogy akármilyen koszos és szemetes is az étterem, az esetek többségében igazi ételkölteményeket tesznek az asztalra pár tíz-száz forintért. A magyarországi kínai tanárom mindig azt mondta, hogy minél koszosabb egy étterem annál jobb a kaja. Nem akartam elhinni, de tényleg igaza van!!! Emiatt, mi mindig a legkoszosabb étterembe megyünk enni …. persze csak viccelek! :D

  Visszatérve a lényeghez, eddig még nem említettem a kínaiak „vetkőzési” szokásait. Általánosan szokása a (nem)igen vonzó kínai „férfiaknak”, hogy evés közben nyakig felhúzzák a hasukról a felsőt és úgy esznek, járnak kelnek az étteremben. Naivan azt hihetjük, hogy biztos nem akarják leenni a (amúgysem)tiszta ruhájukat, azonban szerintem valami más lehet a lényeg. Talán így akarják kimutatni, mennyire ízlik nekik az étterem kosztja? Mennyire jól lakottak? Esetleg dicsekedni akarnak méretes hasukkal? Első alkalmakkor elég szokatlan volt, de most már tudom teljesen „normális”, hiszen mindenhol ezt látom. Lehet elegáns étterem vagy önkiszolgáló, lehet szó fiatalról vagy idősebbről, társadalmi rétegtől függetlenül a vetkőzés garantált.

  Mindenesetre egy-egy fáradt napon, amikor azt sem tudom, ki vagyok, hol vagyok, mit is akarok és meglátom az étteremben velem szemben ülő büfögő, csámcsogó félig levetkőzött gaz kenyait, pillanatok alatt magamhoztérek és tudatosul bennem „ Én tényleg Kínában vagyok!!!”

Íme egy visszafogottabb kép (sajnos én még nem merek olyan pofátlanul paparazziskodni, mint a kínaiak):

  Az itt létem alatt számos szokatlan dologgal találkoztam, új ismeretekkel gazdagodtam. Tapasztaltam jót és rosszat, meglepőt és mulatságost…. örök optimistaként próbálom mindennek a mulatságos oldalát kiragadni. Mégis a legfontosabb, hogy az első hónap eltelt és a kulturális sokk nem sokkolt és izgatottan várom az újabb és újabb kalandokat, kihívásokat. :)