Október végén, amikor még szebb időket éltünk (értem ezalatt azt, hogy a tantermekben és a koliban nem kabátban dideregtünk és a fűtésről álmodoztunk )osztálykirándulós hullám indult az egyetemen. Egy-egy osztályból hallottuk a hírt, hogy az „osztályfőnökök, évfolyamfelelősök” kirándulás szervezést terveznek a város szélén magasló Laoshan hegyre. Mivel kirándulni jó mulatság és az osztályra is ráfért a „csapatépítés” ezért Oksanaval az orosz osztálytársnőmmel elkezdtük fűzni az osztály legaktívabb tagját Iliyast, hogy szervezze meg nekünk ezt a kirándulást. Mivel a kolis társasági életben is eléggé élénk életet él, így nem kellett sokáig noszogatni az osztálykirándulás megszervezésére sem....

  Szerencsére a suliban eléggé jól leszervezték a dolgokat, így magyar pénzre átfordítva pár száz forintból megúsztuk ezt a kirándulást is. Kiskoromban sokat voltam kirándulni otthon, Magyarország összes dimbes-dombos erdős részét bejártam, de az itteni látvány semmihez nem volt fogható. A szóbeszéd beigazolódott, ugyanis a nyüzsgő 21. századi felhőkarcolós város mögött valóban egy lélegzetelállító mesebeli táj tárult elénk. A patakok, kis pagodák, a hidak a szakadékok felett, a fejünk fölé nyúló sziklák, a vízesések és az ősz gyönyörű színeiben pompázó fák olyan kompozíciót alkottak, mintha a turista egy photoshoppolt hatalmas kép közepén állna. A látvány olyannyira magával ragadott, hogy már a hegy lábánál csordogáló pataknál vad fotózásba kezdtünk Jin Zhu Yannal.

  Itt kezdődött a galiba, mivel a csoport nem várt meg minket, mondván hamar beérjük őket, nem lehet eltévedni…. Természetesen nekünk sikerült. Így történt az, hogy az osztálykirándulásunkból 2 fős kirándulás lett. Olyannyira lemaradtunk (vagy talán másik ösvényen haladtunk???) az osztálytól, hogy a hegycsúcson sikerült őket megtalálni, így lemaradva az osztálykirándulás spanolós, ismerkedős részéről.  Mi Zhuval a kettőnk guanxiját építettük. :) Visszafele már a fényképezőgép kattogtatástól elfáradva a többiekhez csatlakoztunk, így az elmaradt beszélgetéseket is nagyjából bepótoltuk. :) Az osztályban kialakult klikkek persze nem oldódtak fel... a korkülönbségből és kultúrából adódóan nem is fog. Mivel nekem mindenkivel van valamiféle kapcsolatot, és mindegyik klikkben jól tudom magam érezni, így nem is erőltettem az összerázódást.