A nagy utazás január  7-én kezdődött, pár nappal a vizsgák után. A szilveszteri őrület és a vizsgadrukk után még szükségünk volt néhány napra, hogy leülepedjenek a dolgok, elintézzünk mindent az utazás előtt. Igazából az egész a kapkodásról és rohanásról szólt, mert nekem elég sok intézni valóm volt otthoni dolgok miatt, plusz beszerezni az útra néhány cuccot és amíg biztosan van internet, nagyjából 1-2 infót gyűjteni a városokról. Köszönhetően a gyatra, csigalassú kolis netnek nem sok minden sikerült megtudni, sőt mindenféle konkrétum nélkül indultunk neki az útnak.

   Az út első állomása Guangzhou volt, ahova Áron és én vonattal utaztunk le. Bár lehetett volna repülővel is menni, de a spórolás miatt mi a vonat mellett döntöttünk, még akkor is ha Qingdao-ból csak egy vonat megy Kantonba, és nem is akármilyen vonat, a leglassabb és legrozogább, a "T" besorolású. Bár lehetett volna fekvő jegyet (kemény vagy puha fekvőhelyes, különböző árakkal) is venni a vonatra, mi olcsóságot szem előtt tartva ülő jegyet vettünk. Mivel a jegyvásárláskor a pénztáros  az ülőjegy miatt őrültként nézett ránk, így mind a vonat állapota miatt, mind a 30 órás ülés miatt előre felkészítettem magam a legrosszabbra. Időközben kiderült, hogy két osztálytársam is jön Kantonba és Hongkongba, így úgy volt, hogy velük együtt utazunk a vonaton. Végül ők megfutamodtak a „kihívás” elől és a kemény fekvőhelyes kocsiba vettek jegyet.

   A vonatra felszállva eléggé megkönnyebbültünk Áronnal, mivel még az a legpuritánabb vonat is úgy nézett ki, mint otthon egy jobb IC.  Kezdődhetett is végeláthatatlan zötykölődés és a kínai vonatozási kultúra kiismerése … :D

 Bár eddig is vonatoztam már Kínában, azonban mindig jobb vonatokkal nagy városok között, ezért még az eddig hallott „rémtörténetek” közül egyet sem tapasztaltam meg. Így igencsak „reményekkel teli” voltam, főleg amikor megláttam, hogy minden egyes kis asztalra ki van téve a köpőtálca, valamint a gyerekek fenéknél kivágott nadrágot viselnek, vagy, hogy a büfés fő kínálata a csirkeláb és az instant leves volt. Szerencsére én elegendő 7elevenes samgakkimbap-ot vittem magammal, ezért nem fanyalodtam rá a kínai „rágcsálnivalókra”.Bár a köpködést, csámcsogást én már meg szoktam Áron miatt kicsit aggódtam, hogyan fogja lereagálni és feldolgozni, ha a velünk szembe ülő kínaiak a következő 30 órán keresztül az asztalra fognak köpködni.

  Szerencsére az út a legnagyobb „nyugalomban” zajlott. A legtöbb körülöttünk utazó kínai a látványunktól nem, hogy köpködni nem mert, hanem végig tök csendben utaztak mellőzve a hangos csámcsogást és kiabálást. Persze így is felejthetetlen, ahogy a vele szemben ülő jól szituált szép kínai lány előhúzza a (luivuton) kézitáskájából a csirkelábat és jóízűen rágcsálni kezdi, vagy ahogy a forró la mian-t (kínai dobozos levest) jóízűen szürcsölik a körülöttünk ülők.

 Láthatólag a legtöbbjük csak tv-ben láthatott külföldit, mivel néhányan pislogás nélkül órákon át meredtek az arcunkba, biztos, ami biztos egy örökre meg akarták jegyezni az arcunkat. Kicsit olyan érzésünk volt, hogy pl. a velünk szemben lévő ülés külön a mi bámulásunkra lett volna kiadva. Az emberek mintha kibérelték volna a helyet, azért, hogy minket bámulgassanak… Nem túlzok, óránként újabb utas ült le velünk szembe és kitartóan kémlelte hogyan viselkedünk.

  Egy két vakmerőbb kínai összeszedve minden bátorságát oda mert jönni hozzánk és feltette a hová valósi vagy standard kérdést… a válasznál pedig felálltak  és hangosan ismételve tudatták az utazó közönséggel az „idegenekről” megtudott információt.. Persze miután megvilágosodtak, hogy értjük a nyelvüket jöttek az okosabbnál okosabb kérdések: Magyarországon oroszok laknak? Nekünk is az angol az anyanyelvünk? Ha nem akkor az orosz, vagy  német vagy esetleg a spanyol? Magyarországon mindenki balkezes? (Áron, Dóri és én is balkezesek vagyunk, ezért sokan azt hiszik a balkezesség kötelező otthon :D)

 Persze voltak elég tájékozott utasok is, pl. volt egy srác, aki tanult az Osztrák Magyar Monarchiáról, tudott az 1886-os kiegyezésről stb. A mellettem ülő srác meg volt győződve, hogy ha nem is az anyanyelvünk az angol, de biztos fehér emberként biztosan perfektül beszélünk, ezért a gyakorlás reményében próbált bevágódni nálunk. Pl. rákeresett a mobilján Magyarországra majd az először talált magyar nevet, amit kidobott az internet szorgalmasan ismételgette: Áder János :D Elég valószerűtlen szituáció volt, ahogy két „alienként” kezelt külföldiként utaztunk keresztül Kína "vadregényes" tájain és a mellettem ülő srác Áder János nevét ismételgette.

 Egyébként bár mindenféle „nép” megfordult a vonaton, mindenki érthetően beszélte a putonghuat, így az alap dolgokról nehézség nélkül lehetett beszélgetni a többi utassal. Egyedül az angolt erőltető srác értetlenkedett, valószínűleg azért mert ki akarta csikarni belőlünk, hogy angolul beszélgessünk vele. Áron saját stílusában hangot is adott nem tetszésének, így a srác végül felhagyott a „nem értem mit beszéltek hozzám kínaiul” szöveggel… :)